A rohanó hétköznapok, a végtelen teendőlista és a folyamatos zaj között ritkán engedjük meg magunknak, hogy megálljunk, és egyszerűen csak létezzünk. Pedig néha ennyi is elég ahhoz, hogy új erőre kapjunk.
Nekem az ÉNIDŐ azt jelenti, hogy elvonulok a kert végébe, ahol nem ér el a telefon pittyegése. Meggyújtok egy füstölőt, amely lassan betölti a levegőt a kedvenc illatommal, majd leülök egy bögre forró tea mellé.
A Vocalzone teáknak különleges helye van a szívemben. Nem csak a hangot ápolják – bár erre is tökéletesek –, hanem a lelket is simogatják. Kortyról kortyra érzem, ahogy oldódik a feszültség, és a gondolataim lelassulnak.
A teázásnak amúgy is van valami varázslatos, ősi ereje. A legenda szerint Kínában már több mint ötezer éve ismerik – állítólag egy császár fedezte fel, amikor néhány tealevél véletlenül belehullott a forró vízbe. Japánban a teaszertartás évszázadok óta nem csupán ital, hanem meditáció: lassú, tudatos mozdulatokkal készítik el, mintha minden csepp egy kis darabka nyugalom lenne. Európában pedig a 17. században robbant be, és hamar a társasági élet egyik központi elemévé vált – gondoljunk csak az angol délutáni teázás hagyományára.
Talán épp ezért érzem, hogy amikor teát kortyolok, valami sokkal nagyobbhoz kapcsolódom. Egy régi, emberi szokáshoz, ami minden korban ugyanazt adta: egy pillanatnyi békét.
Főzz magadnak egy Vocalzone teát.
Ülj le egy nyugodt sarokba, és lopj egy kis időt… magadnak. Meg fogsz lepődni, mennyi erőt adhat egy egyszerű pillanat – és milyen régóta keresi az ember pontosan ezt az érzést.
☕ Tudtad? – A tea születése
A kínai legenda szerint Sen-nung császár i. e. 2737-ben forró vizet forralt, amikor a szél belefújt néhány tealevelet a csészéjébe. Az illata annyira megfogta, hogy megkóstolta – így született a tea.
🍵 A japán “nyugalom művészete”
A teaszertartás Japánban nem az italról, hanem a lelkiállapotról szól. A lassú, tudatos mozdulatok célja, hogy a résztvevők a jelenben legyenek – ez a zen filozófia egyik gyakorlati formája.
🫖 Az angol ötórai tea titka
A híres délutáni teázás szokását Anna hercegnő vezette be a 19. században, mert a vacsora túl későn volt, és délutánra megéhezett. A barátnőit hívta át teára és süteményre – a szokás pedig villámgyorsan elterjedt.
